Három nő

Miből táplálkozik a chamichaze?
Íme három festmény, a szembenézés jegyében. Ki szorongva, ki hetykén, ki tükör által homályosan.



Edward Munch: Pubertás (1895)
Kamaszkorom nagy kedvence volt ez a festmény, de az a hatalmas sötét árnyék, ami a lány mögött magasodik olyan lazán, mintegy mellesleg odavetve, még mindig lenyűgöz.






Eduard Manet: Olympia (1863)
Na, ehhez a képhez, azért fel kellett nőni. Modern korunkban már senkit nem botránkoztat meg egy meztelen nő látványa, és nehéz volt felfogni, hogy ennek a festménynek a korabeli közönsége miért háborodott fel. Akkoriban a meztelenség csak mitológiai vagy vallásos témába burkolva volt elfogadott. Ez a kép viszont szemérmetlenül hétköznapi. És ami engem a legjobban megfogott ebben a képben, a papucs. Hülye apróságnak tűnhet, de mindig is azt éreztem, hogy a papucs a pont az "i"-n. Na jó, mindenki a saját elméleteinek a rabja, de váltig úgy érzem, a papucs nélkül kevésbé lenne erőteljes ez a kép. És az ilyen apróságok a mozgatórugói a munkáinknak is, amikor fontos órákig keresni a megfelelő betűtípust, vagy örvendezni, hogy csak attól, hogy fél centivel odébb tettük a lámpát, mennyivel jobb lett a beállítás.





Velazquez: Vénusz tükörrel (1949-51)
Örök kedvenc. Művészettörténet órákon a fejünkbe verték, hogy mekkora újító volt Velazquez és hogy milyen fontos nála a tükör motívum. (A Las Meninas ennek a legfontosabb példája és okos müvészettörténészek oldalakon keresztül elemzik, hogy akkor hol is van a tükör és ki is néz a tükörbe, ebbe most nem is megyek bele jobban, mert ez már egy másik téma.)Ami miatt nekem fontos ez a kép, az megint egy apróság. Velazquez korában szintén lehetetlen lett volna egy női aktot csakúgy, a téma kedvéért megfesteni. Hát maradt megintcsak a mitológiai köntös. De ha eltekintünk a címtől és a tükröt tartó puttó figurától, mi marad? A feszült kompozició, ahogy a női alak hátat fordítva mégis szembenéz velünk.
Akárhogy is , ez egy jó kép gondoljon mindenki, amit akar.