... nyafognék, nyüszögnék, mint aki halkan belelépett...
... az utóbbi hónapokban elveszett vagyok, lázasan keresek valamit, talán az a baj, magam sem tudom, mi az, csak várom, hogy valaki egyszer csak kívülről megmondja a választ. balga illuzió, tudom, a válasz soha nem odakint van.
... úgy érzem magam, mint Woody Allen a filmjeiben, hetente csatlakoznék új valláshoz, hogy akkor majd ők megmondják, ott lesz egy mondat, egy szó, és én végre tudni fogom, merre tovább.
... filmeket nézek, böngészek a neten és persze olvasok, már nem olyan falánk, feltartóztathatatlan módon, ahogy kamaszkorában olvas az ember, hanem csak annak paródiájaként, a lényeg, hogy áradjon felém a szó, mert még mindig elhiszem, hogy ott valahol, azok között a szavak között lesz a válasz...
... Szerb Antalt olvastam, mert jól esett, Utas és holdvilág, most olvastam először, rímelt, a harminchat éves férfi kamasz olyan érthetőnek tűnt, hogy szívem szerint én is lemaradnék a vonatról, és nem érdekelne, értem jön e valaki valaha...
...elhatalmasodott rajtam a sok férfi ego, még ez a szerbantal is, csak jön és hiába esik jól, mégiscsak egy férfi ego, persze a férfi ego mindig jól esik, de ez egy másik történet, most nem volt kedvem férfi egoban feloldódni, valami női dologra vágynék... a nő nem hatalmaskodik, csak körbeölelném nőiséggel azt a hatalmaskodót...
"Az első generációk szóvivői, akik a nők egyenjogúságáért küzdöttek, elszánt bajuszos hermafroditák voltak, bátran és hangosan vállalták az éhhalált szavazati jogukért. Férfiakalapot hordtak és férfijogokat követeltek. Az ideáljuk az volt, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Az újabb generáció nő akar maradni. Még csak azt sem ambícionálja, hogy csúnya legyen. Ez minden öntudatra-eszmélés pszichológiája."
... ó, a saját szoba...
No comments:
Post a Comment