Liebe ist hier, schon wieder, schon wieder, schon wieder

"Presszókban kezdődik az ilyen történet. Szerethetnékkel.

Van, amit előre megérzel.

Nem azért leszel szerelmes, mert szerelmes leszel, hanem, mert őrült szerethetnéked volt. Ha rádjön és megint érzed, hogy szerelmes akarsz lenni, jól vigyázz minden lépésedre, mert mintha varázsfőzetet ittál volna, a legelső élőlénybe, akivel összeakadsz, belé fogsz szeretni. Akár egy kacsacsőrű emlősbe is.
Miért épp akkoriban éreztem ezt? Nemrég hagytam fel az ivással. Máj és szív összefüggései. Egy új szerelem jó ok a visszaszokásra. Legyen kivel presszókba járni. Jól érezni magam.

A presszó röpke, futó ügy. Hosszasan, édesdeden várakozhatsz egész nap a félhomályba bújva a bőrülésen, délután hatkor senki sincs még, az alja vendégek csak este, a zongoristával együtt jönnek. Késő délután kétes american bar a megfelelő hely, a pincér csak harmadszori hívásra jön, de akkor kérés nélkül hozza az újabb Martinit.

Fontos, hogy Martini legyen. Ne whisky, hanem martini. Színtelen folyadék, fölemeled a poharad, és az olajbogyó mögül nézed a nőt. Különbség, hogy a szerelmedet Martini Coctailon keresztül nézed-e, amikor is túl kicsi az a kúp alakú kehely, vagy Gin Martini on the Rockson át: öblös pohár, a szerelmed arca széttöredezik az átlátszó jég kubizmusban, kettős a hatás, ha egymáshoz teszitek a két poharat, a pohár hűséhez hajtott homlokkal mindketten, és homlok és homlok közt két pohár... kehellyel nem megy.

Az az órácska a presszóban. Utána reszketve vársz végig megint egy napot. Nem lehet itt zsarolni a biztonsággal.

Aki presszókban lesz szerelmes, annak nincs szüksége saját, külön nőre. Valaki mindig kölcsön adja a magáét."

36

"Ott állok az inga alatt, ki tudja már hányadszor. Várom, hogy valaki a kezembe nyomja a Grált, de hiába. Úgy van, mindez csak álom, szülője elmélázó agyvelő...
Eladtam a lelkem- o ez olyan közhelyes. Paracelsus rózsáját ígérték cserébe, de csak a hamut látom és egy falat. De olyan sivár ez a fal, hogy el kell süllyedni előtte.



Gyakran bolyongok lépcsőkön, amik a semmibe lógnak, korlát és vég nélkül haladnak, ki tudja hova. Egy olyan világban, ahol nincsenek véletlenek, ahol minden összefügg mindennel ennek is lenne jelentősége, szimbólum lenne. De egy napsütéses szombat délutánban nincsenek szimbólumok még véletlenül sem."